Környezetvédelemről és környezetpolitikáról

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából a TTK előadás-sorozatot hirdetett, amelyben egy-egy tudomány jeles képviselői, neves tudósok, vállalati szakemberek tartanak előadást. A harmadik rendezvényen a Földtudományi Intézet képviseletében Csorba Péter egyetemi tanár, a Földtudományok Doktori Iskola vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és mutatta be az előadót, Miklós László egyetemi tanárt, Szlovákia korábbi környezetvédelmi miniszterét (1998-2006), akiknek kutatói munkájához egy egyedülálló tájértékelési módszer kifejlesztése fűződik.

Miklós László előadásában vázolta az alapvető környezetpolitikai téziseket, a környezetpolitika kiindulási pontjait: az élet feltételeinek és formáinak védelmét és fenntartását. Kiemelte: a biológiai sokszínűség kizárólag a környezeti feltételek diverzitásának fenntartásával őrizhető meg.

 

- A környezetvédelem nem alakítja, csak szabályozhatja a természeti erőforrásokat használó és kitermelő fizikai tevékenységeket. A környezetet nem önmagáért, hanem az emberek életének és egészségének érdekében védjük – szögezte le az előadó.

 

A fenntartható fejlődés kapcsán ismertette az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 1987-es Brundtland-jelentésében rögzített fogalmát: olyan fejlődési folyamat, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.

Miklós László beszámolt az 1992-es ENSZ-közgyűlésen elfogadott Agenda 21 programról, beszélt az ENSZ 2015-ös Fenntartható Fejlődés csúcstalálkozójáról, ahol Ban Ki Mun és Ferenc pápa is megszólalt, illetve kitért a globális Fenntartható Fejlődési Keretrendszerét tartalmazó Agenda 2030 programra.

Az Európai Unió környezetvédelmi politikája kapcsán aláhúzta, hogy az EU egyértelműen vezető szerepet tölt be, intézkedései jelentős környezeti javulásokat értek el. Ezek a törekvések a hagyományos ágazatoknak, kormányzatoknak terhet, míg az alternatív ágazatoknak, környezetvédelmi hatóságoknak, NGO-knak segítséget jelentenek.

 

Sajtóiroda - TPL

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 01. 19:20