Hogyan igényelhető és milyen feltételekkel a költségtérítési, önköltségi díj csökkentése?

 

A Neptunon keresztül elektronikus kérelmet nyújthat be a költségtérítés/önköltség tanulmányi átlag alapján történő mérséklésére az a hallgató, aki

  • legalább két lezárt félévvel rendelkezik és az ösztöndíjindexe félévenként legalább 3,01 volt, 
  • az utolsó két félévben összesen legalább 30 teljesített kreditet szerzett,
  • a kérelem beadásáig nem indult ellene fegyelmi, vagy büntetőeljárás.

Egyszeri, maximum 50%-os költségtérítés-csökkentési engedélyt kaphat az a végzős hallgató, akinek az utolsó félévben maximum 2 felvett tárgyat kell teljesítenie az abszolutóriumhoz. Amennyiben a hallgató mégsem fejezi be az adott félévben tanulmányait, a következő félévekben már nem kaphat további kedvezményt.

Nem részesülhet költségtérítési/önköltségi díjkedvezményben az a hallgató:

  • aki más intézményből került át a DE TTK-ra mindaddig, míg a karon 2 eredményes félévet le nem zárt.   
  • aki államilag támogatott / állami (rész)ösztöndíjas képzésből nem megfelelő tanulmányi teljesítmény (tantárgyfelvételi lehetőségek számának kimerítése vagy átsorolás) miatt kerül költségtérítéses/önköltséges képzésbe addig, amíg költségtérítéses/önköltséges képzésben 2 aktív félévet le nem zárt.
  • aki kimerítette a támogatási időt és emiatt csak költségtérítéses/önköltséges finanszírozási formában folytathatja tanulmányait. Kivétel: féléveinek száma nem lépi túl a képzési idő plusz 3 félév limitet.
  • aki tanulmányai során már legalább egyszer részesült kedvezményben.
  • aki levelező tagozaton, párhuzamos vagy másoddiplomás képzésben vesz részt.

Önköltséges képzésre felvett hallgató képzésének első félévében csak részletfizetési kedvezményben részesülhet.

Frissítés dátuma: 2017.09.25.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.