Elhunyt Beck Mihály kémikus, az MTA rendes tagja

1929. november 14-én született Szőregen. Kutatásait a szegedi 0egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén működő MTA Reakciókinetikai Tanszéki Kutatócsoportban kezdte Szabó Zoltán professzor irányításával a reakciókinetika és a koordinációs kémia területétén. 1957-ben egyetemi doktori címet szerzett. Ugyanebben az évben megszerezte a kémiai tudományok kandidátusa fokozatot is, 1963-ban pedig a kémiai tudomány doktora lett. 1965-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen címzetes egyetemi tanári kinevezést nyert.

1968-ban kapott meghívást a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre, ahol a Fizikai Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. A tanszéket 1990-ig vezette, oktatómunkája itt teljesedett ki a fizikai kémia alap- és speciálkollégiumainak tartásával. Kutatási területe is jelentősen kiszélesedett. Több módszert dolgozott ki komplex vegyületek egyensúlyi állandójának meghatározására és felderítette a rendhagyó koncentrációeloszlások kémiai okait. Kimutatta a fémkomplexek meghatározó szerepét a prebiotikus kémiai fejlődésben. Jelentős felismerése volt a nagy amplitúdójú pH-oszcilláció jelensége. Behatóan tanulmányozta a kémiai átalakulások mikrohullámú aktiválását. Szerves vegyületek elektromos kisülések hatására bekövetkező átalakításával (köztük a szenesedés folyamatával) és a fullerének szintézisével is foglalkozott.

1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1979-ben pedig rendes tagjává választották. Tudósi pályája során mindvégig az újat, a tudományosan érdekeset, a műszakilag hasznosat kutatta. Így vált a komplexkémiai kutatások nemzetközileg legismertebb hazai képviselőjévé. A komplexképződés egyensúlyi és számítási módszereiről írott könyve (Komplex egyensúlyok kémiája, Akadémiai Kiadó, 1965, és annak angol nyelvű kiadása, Chemistry of Complex Equilibria, Van Nostrand Reinhold Co, 1970) generációk számára nyújtott és nyújt ma is bevezetést és eligazítást e kérdésekben. Kezdeményezte azokat a homogén katalitikus vizsgálatokat, melyek az addig lehetetlennek tartott vizes közegű fémorganikus kémia és katalízis kialakulásához vezettek.

E virágzóan fejlődő terület művelését fiatalabb munkatársaira hagyva, az elsők között kezdett az ún. egzotikus reakciókinetikai jelenségek kutatásába, és nevelt maga körül egy olyan kémikusgenerációt, amelynek tagjai közül ma már többen e terület nemzetközileg elismert művelői. Valódi iskolateremtő egyéniség volt, számos munkatársa kapott egyetemi tanári kinevezést, közülük ketten ma az MTA rendes tagjai. A nemzetközi kapcsolatoknak igen jelentős szerepet tulajdonított már akkor is, amikor az ilyen kapcsolatok kialakítása és fenntartása nem volt kézenfekvő és egyszerű. Nemzetközi konferenciákat szervezett, rendszeresen hívott és nyert meg kiemelkedő külföldi tudósokat, hogy hazánkba látogassanak. E kapcsolatokat kihasználva segítette munkatársait, hogy rövidebb-hosszabb tanulmányutakat tehessenek a világ vezető laboratóriumaiba. Jómaga 1981-ben vendégprofesszor volt a Leedsi Egyetemen, 1983–84-ben pedig a Princeton, majd a Georgetown Egyetemen dolgozott Fulbright-ösztöndíjas vendégprofesszorként.

1999-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem professor emeritusa lett. Egyetemi munkája mellett ekkortól az MTA Kémiai Kutatóközpont tudományos tanácsadójaként is tevékenykedett.

A szakterület legrangosabb hazai és nemzetközi folyóirataiban megjelent több mint 250 tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője, társfeltalálója 23 megadott szabadalomnak. Nevéhez fűződik a napsugárzás ultraibolya komponensének mennyiségi jellemzésére szolgáló egyszerű kémiai dózismérők (Suntest, Sunstop) megalkotása. Munkatársaival eljárást dolgozott ki a környezetkárosító nitrogén-oxidok megkötésére. Hat könyv szerzője, számos másiknak társszerzője vagy szerkesztője, illetve fordítója vagy lektora. Tudományos ismeretterjesztő és publicisztikai munkássága közel 140 cikket és 42 könyvismertetést ölel fel. Szaktudományos és tudományos publicisztikai dolgozatai mellett külön is kiemelendők a tudománytörténeti és filozófiai írásai, melyekben a kutatás alapvető filozófiai és módszertani kérdéseivel foglalkozik. A Tudomány–áltudomány és a Parajelenségek és paratudományok című könyveivel, továbbá számos cikkével és előadásával az áltudományok elleni hazai harc kiemelkedő alakjává vált. A Than Károly élete és munkássága, illetve a Humor a tudományban című könyvei mutatják, hogy nemcsak a tudománytörténet szakavatott művelője volt, de felismerte, értette és művelte a humort is, mint a tudomány népszerűsítésének eszközét – vagy csak azért, mert maga is élvezetet talált benne. Írásaiban és előadásaiban példát adott a magyar nyelv tudományosan pontos, kifejező, szakszerű használatára, és minden lehetőséget megragadott, hogy olvasóit és hallgatóságát a szép és igényes magyar írásra és beszédre buzdítsa.

Széles körű oktató-kutató munkája mellett kiterjedt tudományszervezői munkát is végzett mind a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, mind pedig az MTA-n. 1972–1975 között a TTK dékánhelyetteseként tevékenykedett. 1982-ben az egyetem rektorhelyettesévé választották, mely tisztséget 1989-ig töltötte be, eközben 1987-ben az egyetem megbízott rektora is volt. 1976–1985 között az MTA Kémiai Tudományok Osztálya elnöki teendőit látta el. Az MTA köztestületi reformja során kezdeményező szerepet vállalt a rehabilitációs folyamatban, javasolta az Akadémia külső tagja cím bevezetését. 1989–1994 között az MTA Tudományetikai Bizottságának elnöke volt. Akadémiai feladatai mellett 1965–1979 és 1981–1985 között különböző tisztségeket töltött be az International Union of Pure and Applied Chemistryben (IUPAC). Számos tudományos szakfolyóirat munkájában vett részt, így többek között a Kémiai Közlemények (1976–1985) és a Scientometrics (1978–1985) főszerkesztője volt.

A Finn Tudományos Akadémia 1984-ben, a Mediterrán Tudományos Akadémia 1988-ban tagjává választotta. 1999-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem, 2006-ban pedig a Szegedi Tudományegyetem doctor honoris causa címmel tisztelte meg.

Oktató-nevelő és tudósi munkáját számos díj és kitüntetés fémjelzi, melyek közül külön is kiemelendő az Állami Díj (1985), a Szent-Györgyi Albert-díj (1992), a Polányi Mihály-díj (1995), az Arany János Közalapítvány Nagydíja (1999) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004).

Kutatási eredményeit, iskolateremtő munkásságát, az Akadémia érdekében végzett kiemelkedő tevékenységét az MTA a 2016. évi Akadémiai Aranyérem odaítélésével ismerte el. 

Emlékét szeretett családjának négy generációja, tanítványai, munkatársai megőrzik, szeretettel és tisztelettel ápolják.

Joó Ferenc, az MTA rendes tagja